2015. július 12., vasárnap

Jamie Mcguire:Sorscsapás trilógia

Nos nem is igazán trilógia, inkább egy két részes sorozat és egy kiegészítő kötet. 
Általában mielőtt megírok egy értékelést várok pár napot, hogy leülepedjen. De most nem tudok,
ugyan még nem tudom, hogy most vagy majd csak holnap rakom ki a blogra de muszáj megírnom.



Körülbelül 10 perce végeztem a Veszedelmes sorscsapással és egyszerűen le vagyok döbbenve. Magán a regényen nehezen rágtam át magam-legalábbis az elején-mert gyakorlatilag ugyanaz, mint az előző kötet, de mégsem. Addig volt kicsit-tényleg csak, kicsit-lapos amíg ma el nem kezdtem a (direkt megnéztem) 264-es oldalon. Ez azt hiszem dél körül lehetett, este tizenegyre kiolvastam a maradék 215 oldalt. Nem bírtam letenni, az események és a főbb szálak ugyanazok voltak, de mégis egy új történetet olvastam. Úgy gondoltam, hogy most ilyen felfokozott hangulatban könnyebben megírom a két könyvről a véleményem egy bejegyzésben.

Akkor kezdjük a szereplőkkel:

Van egy főhősnőnk, aki újra akarja kezdeni az életét, mert történt vele valami a múltban.

Van egy főhősünk, aki azzal keresi a pénzt, hogy embereket ver laposra és előszeretettel hálózza vagy hálóztatja be magát a lányokkal, természetesen csak egy éjszakára.

Aztán vannak itt jó barátok, rossz barátok és laza erkölcsű hölgyemények. Találkozunk gengszterekkel, testvérekkel és érdekes fazonokkal.

A könyv cselekmény-akárcsak a Reménytelené-a szokásos módon indul, van két ember, akik nincsenek oda egymásért, de aztán mégis szerelmesek lesznek. Ez volt dióhéjban a könyv (ek) első fele. Aztán jön egy nagy, BUMM és utána még vagy ezer óriási, BUMM. Ha valaki nem is szereti az ilyen témájú könyveket, akkor is megéri neki, ha másért nem a nagy fordulatok és az utána következő feszült várakozás miatt.

Arról, hogy mi történik, a regényben nehéz lenne spoiler nélkül írni, szóval csak nagy vonalakban. Sok veszekedés és még több beszólás és még annál is több titok. Ezek adják az alapot. Mellék szállnak, ott van még a szerelem és az egyetem, na meg a bunyók amiket Travis produkál.


Többet nem tudok írni, mert még mindig le vagyok döbbenve, de majd frissítem, ha eszembe jut még valami. Talán csak annyit, hogy ha ilyen izgalmas az Eastern egyetem, akkor le a kalappal Amerika előtt. 
Ez nem igazán olyan lett mint az előző vélemény kifejtéseim, inkább csak az érzéseim írásos formában. Holnap írok valamit használhatót is , de ezt most muszáj volt. 

"-Vége! Menj haza
-Te vagy az otthonom"
















(Kép:We heart it)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése