2015. szeptember 4., péntek

Gondolatok az őszről és minden másról

Hát elérkeztünk a Szeptemberhez. Kezdődik az iskola, hidegebb lesz (bár most még nem úgy tűnik) és valahogy az idő, ami a rendelkezésemre áll napközben is rövidebbnek tűnik. Hiába kelek hatkor kevesebbnek tűnik, mintha délbe kelnék. Ez itt nem egy új kezdet vagy egy új valami. Egyszerűen ráhangolódás az őszre és a hidegre. Sokan vannak vele úgy, hogy nem változik semmi, csak azért mert kell a kabát, és mert vissza kell ülni matekra, törire satöbbi. Én nem ebbe a csoportba tartozom, nagyon jól tudom, hogy most egy kicsit megint más lesz, mint tavaly ilyenkor volt. Nem számítok hatalmas, életet átformáló változásokra, de nem is várom, hogy minden ugyanolyan legyen. Csak egy jó évet szeretnék ami (az eddigi állás szerint és reményeim szerint is) meglesz. De ez most nem egy nagyon személyes hangvételű bejegyzés, hanem egy amolyan összegzés. Összegzés arról, hogy mit történ, a nyáron mind a blog, mind az én molyos életemben. 


Könyvek, amiket a nyár folyamán elolvastam, illetve amikre emlékszek és a molyon is látom őket.

Mivel előbb a molyon nézek szét és ott betűrendben vannak a könyvek itt is így írom és nem időrendben.  Leírom azt is, hogy mitől meddig olvastam és a molyra hagyatkozom. Persze vannak olyan esetek is, hogy lusta voltam felmenni csak 1-2 nap után ilyen esetekben leírom mindkét verziót is.

Collen Hover: Losign Hope- Reményvesztett (moly szerint: 06.12.- 06.17. Szerintem: 06.12-06.15)

Gayle Forman: Ha maradnék (06.05.-06.08)

George R.R. Martin: Trónok Harca (06.08-06.28) Azt hiszem ez viszonylag reális. De ne felejtsük el, hogy elég nehéz olvasmány a sok csata és a még több történetszál miatt. Mentségemre szól az is, hogy egy durván 900 oldalas könyvről beszélünk.

Jamie Mcguier: Sorscsapás trilógia (05.12-07.18) Kisebb nagyobb szünetekkel

Jane Austen: Büszkeség és balítélet (08.05-08.22)

John Green: Katherine a köbön (08.10-08.11)

Kiera Cass: A koronahercegnő (08.01-08.03)

Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary (08.01-08.03)

Nathalie Somers: Lányok Regénye (07.01-07.07)

Rick Riordan: A villámtolvaj (08.03-08.05)

Stephen King: Carrie (07.8-07.10)

Shakespeare: Rómeó és Júlia (08.30) Egy reggel és kész is voltam vele.

Natalie Babbit: Örök Kaland (06.02-06.03)

Hm… Nem túl hosszú a lista volt már jobb is, de összességében meg vagyok vele elégedve. Az 50 könyves tervemnek tökéletesen megfelel. Tényleg arról is szeretnék majd egyszer írni. Jó hosszú bejegyzés lesz ez is és majd az is, előre is köszönöm annak, akik átrágja magát rajta.

Ami a blogon történt

Hát mindenek előtt elindult. 2015. július 6-án szántam el magam végleg. Előtte is foglalkoztatott a gondolat, de nem annyira, hogy tegyek is érte. Ezt követte egy pár bejegyzés és néhány elkeseredett pillanat is. Aztán belenyomtam a fejemet egy nagy vödör jeges vízbe (értsd: megvilágosodtam) és folytattam szorgosan. A bejegyzéseim nagy része könyvekről szólt, nem volt semmi személyes, de ez most az lesz. Nem tudom, hogy milyen választ kapok a kis személyeskedésre, de remélem jót. Ha van rá közönség, akkor írogatok én szívesen kicsit közvetlenebb stílusban is. Tudom, hogy tele van az internet blogokkal, vannak jobbak és rosszabbak. Vannak egyediek és tömeggyártásúak is. De ami a könyves blogokat illeti, szerintem nem sok olyan van, ami nem szúrja ki a szemed csillogó-villogó cicákkal, szívecskékkel és még rendszeresen is ír a tulajdonos talán érdekes is. Ritka, de nem képzeletbeli. Egyszer talán nekem is sikerül azt a szintet elérni, de addig is kitartással pötyögök tovább.

A könyves bejegyzéseken kívül voltak még tagek egy időben sok is. Volt olyan, amit találtam és egy olyan is, amit én alkottam. Szeretem őket, de túl soknak tűnt akkor. De most kilátásban (illetve megírásban) van egy másik is, amire tegnap bukkantam rá. Nem, nem lesz 100%-ig könyves, de néhány helyen kicsit variálok, rajta mert félig beauty félig könyves blogok ihlették. Na, már most ez nem egy beauty blog hanem egy könyves ergo, könyvekkel foglalkozik főként és nem a kedvenc rúzzsal ;)

Néhány őrült pillanatomban, amikor gépközelben voltam írtam érdekes dolgokat is ezeket a „Furcsaságaim” menüponttal illettem. Jobb ötletem nem volt, de valljuk be, találó.

Levezetés

Kicsit olyan hangvételűre sikerült ez a bejegyzés mintha legalább 10 éves lenne a blog pedig csak egy évszakot zárok le „hivatalosan”. Teljes őszi hangulatban talán rá is veszem magam egy újabb kinézetre, természetesen a bloggal kapcsolatban. Tervezek még őszi témájú bejegyzéseket is, de egyelőre legyen meglepetés, hogy milyet.

Addig is remélem mindenkinek kellemes kuckós hangulata lesz a hideg napokon és nem az a „Ajj már megint ősz van”. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése