2016. június 18., szombat

Itt a nyár!

Nehezen állok neki ennek a bejegyzésnek. Már előre látom, hogy egésznap ezt fogom írni nem, lesz meg pár óra alatt. Igazából még fel sem fogtam, hogy mivel járt nekem a tegnapi évzáró. Nem kell félni nem nosztalgiázni, fogok vagy ilyesmi. Egyszerűen pár sorban egy kicsit szomorkodom, aztán jöhet a lényeg. Szóval még nem igazán jutott el az agyamig, hogy milyen más lesz a következő év. Életemben először figyeltem a ballagásra és a beszédekre és életemben először éreztem, hogy milyen, amikor valami elmúlik és tudod, hogy már soha nem lesz olyan, mint volt. Egyszóval ez a ballagás kilyukasztotta a gyerekkorom rózsaszín buborékját, amiben a tanárok és a szüleim ringattak. Már most elég sötét hangulatú ez az egész pedig elvileg boldog, nyárias szösszenetnek terveztem. Na, de most már tényleg rátérünk a lényegre…

A naptári nyár már tart egy ideje, de időjárás szempontjából ez eddig nem igazán látszott. Most, hogy vége az iskolának mintha az idő is megérezte volna, verőfényes napsütés és 25-30 fok. Szóval mivel nem tudnék sokat írni a nyár örömére, ezért inkább kitöltök (szokásomhoz híven, de nem tudom mi lesz, amikor elfogynak az ilyen tagek) egy Nyári Taget. Itt találtam egy tavalyi bejegyzésben. Remélem, meghozza nektek is a hangulatot J. Én érzem, hogy itt a nyár, mindössze nem felhőtlen az öröm.

1.Medence vagy természetes vizek?
Egyértelműen természetes víz. Ha lehet tenger. Napsütéssel, homokkal és egy jó Spotify lejátszási listával.


2. Barnulsz vagy égsz?
Barnulok… Gyorsan. Pláne külföldön. ;)

3. Sárgadinnye vagy görögdinnye?
Hát reggelire görögdinnyét ettem, de a sárgát is szeretem. Hangulatfüggő. A nyári fürdős programokhoz egyértelműen a görögdinnyét párosítom, de a nyári illatok vagy épp néhány elmékhez a sárgadinnye illik J

4. Kedvenc fagyi?
Nutellás, citromos, levendulás, rózsás


5. Kedvenc nyári ital?
Levendula limonádé, jégkása és citromos víz töménytelen mennyiségben.

6. Kedvenc nyári ruhadarab?
Crop topok, sortok, szoknyák, ruhák mindenhol. De ami a legnagyobb áldás nyáron… Lehet fürdőruhát hordani és senki nem néz hülyének :D

7. Kedvenc körömlakk nyárra?
Nem szoktam évszakhoz párosítani a körömlakkokat, de általában valami színesebb és lehetőleg nagyon tartós lakkot választok. Nem szeretek negyven fokban lakkozni.

8. Kedvenc nyári illat?
Frissen levágott fű, a tenger illata és persze a naptejé. Ha érzem a naptej illatot akár tavasszal, rögtön elkezdek álmodozni…


9. Kedvenc nyári szépségápolási termék?
Naptej, fényvédős ajakápoló és a Baby Lipseim J

10. Mit szeretsz legjobban, a nyárban?
Mindent. Azt, hogy több idő van a barátaimra, írni, olvasni. Meg azt, hogy nyugodtan csinálhatok olyan őrültségeket, amiket más évszakban mindenki elítélne, de most betudják a nyárnak. Ez nagyon jó dolog…

Hát ennyi. Én személy szerint elkezdtem a nyarat. Remélem mindenkinek szuperül fog telni, én drukkolok nektek és magamnak is. Ha minden jól megy, hamarosan találkozunk újra ;)


Amit most hallgatok: Nincs konkrét szám, egy lejátszási listát indítottam el Spotifyon aminek a neve: Sweet Songs for Sunny Days. Kellett a nyári aláfestés

Amit most olvasok: Lakatos Levente- Szigor (örülünk, örülünk :D)

U.I: Végül nem vett igénybe egy egész napot, de variáltam is rajta. Szóval pozitívabb és nyáriasabb lett ami szuper dolog.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése