Nehezen állok neki ennek a bejegyzésnek. Nem azért mert nem
tetszett a könyv vagy nincs kedvem írni. Egyszerűen olyan nehéz egy annyira
őszinte és nehéz olvasmányról írni, mint Totth Benedek Holtverseny című könyve.
Először röviden szeretném elmesélni nektek, hogy hogyan is jutottam el a
könyvolvasásáig. Minden a budaörsi uszodában kezdődött… Ironikus nem? :D A
lényeg, hogy elmentem strandolni a keresztanyukámmal és a gyerekeivel. Ott volt
egy másik „család” is. Egy férfi és a kisfiai. Meg is említette a keresztanyám,
hogy író és mesélt már a könyvéről tavalyelőtt. Persze, hogy nem emlékeztem.
Nem is tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, mert én kis naiv azt hittem
gyerekkönyvről van szó. Mekkorát tévedtem… Hozzá tartozik még a sztorihoz, hogy
akkor néztem meg az egyik kedvenc könyves youtuberem (Andihoz itt a link)
videóját, amiben szóesett a Holtversenyről is. Később mikor hazaértünk a
kezembe lett nyomva a könyv. Meglepődtem, természetesen. Mellesleg 2 napom volt
kivégezni, mert mentem haza, de meg lettem nyugtatva: „Az egyik jó
tulajdonsága, hogy nagyon mai a szövege”. De még mennyire. :D Aki nem ismeri
annak elmondom, hogy nem egy vastag könyvről beszélünk maximum 300 oldal,
viszont sok benne az emészteni való. De térjünk át a lényegre…
Szereplők
Van nekünk egy narrátorunk, akiről annyit tudunk meg, hogy
van egy zárkózott, ha jól emlékszem alkoholista (ha nem akkor bocsánat
összecsúszott egy hasonló karakterrel) édesanyja, pár barátjának hívott
ismerőse, jól úszik és a neve NEM Gergő. Körülbelül ennyi. Jaaa… A lényeg
kimaradt. Drogozik. A könyvben, mint egy természetes dolgok ként van megemlítve,
ami tökéletesen illik a hangulatához. A nyitójelenetben kiderül, hogy ő a „jófiú”.
Nem nagy spoiler, ha elárulom. Elütnek valakit, a legtöbben ott hagynák, de nem
Gergő azt mondja, hogy hívjanak inkább mentőt. Ez a kis jelenet előrevetíti,
hogy aki legkorábban akar majd változtatni, vagy aki az eseményekre a
legnagyobb hatással lesz, az a narrátor. Persze ez lehetne egyértelmű is, de
voltak már olyan regények ahol nem a narrátor állt középen (gondolok itt a Nagy
Gatsbyre például).
Kacsa… Gazdag szülők gyereke. Rá is épp annyi figyelmet
fordítanak, mint a narrátorra, csak itt jó sok pénz is van. Az lett
belenevelve, hogy ha pénz van nincs probléma. Bármit meg lehet oldani pénzzel.
Ez megint csak egy nagyon aktuális és mai felfogás, de nem szeretnék végtelen
vitákban bonyolódni. Viszont ráismertem egy pár ismerősömre Kacsa személyében…
Szégyellem bevallani, de Bójából nem maradt meg annyi.
Csakhogy ő szerzi az igazolásokat a fiúknak. Meg hogy mindig a bátyjához
hasonlítják.
Nem gondoltam volna, hogy ennyi lehetőség van Zolikában. A
regény közepén, amikor érdekesre fordult a sztorija sajnos tudtam következtetni
a borítóból. Sajnáltam a végét, de nem lehet mindenkinek (vagy bárkinek)
happy enddel végződő története. Azért egy kicsit reménykedtem, mert úgy tűnt
neki van egyedül valami barátsághoz hasonlító kapcsolata a főhősünkkel.
A lányokból igazából nem maradt meg sok. A végén már
elvesztettem a fonalat: „Most akkor ez a kisebbik vagy a nagyobbik?!” De azt
hiszem értem, hogy miért (vagy csak én próbálok belelátni mindenfélét az
egyszerű hanyagságomba) és vigyázat ez nagyon elmés lesz..: Annyira hasonlók
már a fiúk szemében is a lányok, hogy a nevük lényegtelen.
Akinek ajánlom: Erős idegzetűeknek, és gyomrúaknak.
Értékelés:
Amit most hallgatok: Igazából semmit
Amit most olvasok: Rideg Sándor- Indul a bakterház
Hát nem lett hosszú bejegyzés, de a lényeg és az érzéseim a könyvről benne vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése