Edgar Allan Poe: Rémtörténetek

„Elevenen tettük őt sírba!”

A blogon talán nem látszik, de szeretem, amikor egy könyv vagy film hangulata sötét és groteszk. Ennek ellenére Edgar Allan Poeval nem próbálkoztam írásos formában. Tudtam a létezéséről és az írásmódjáról, de mindig volt valami, ami közbejött. És akkor találkoztam valamivel, ami teljesen lenyűgözött és azonnal rohantam volna a Libribe vagy legrosszabb esetben is a könyvtárba, ha nem lett volna vasárnap… Hát igen, szóval most jutottam el odáig, hogy a kezembe kerüljön egy mű, illetve csak fél mű, de erről majd lent.

Hogy miért tetszett meg Poe?

Akármennyire is szeretek olvasni, valljuk be, hogy vannak olyan pillanatok amikor (például nagyon-nagyon későn vagy csak mikor annyira fáradtak vagyunk, persze nem fizikailag, hogy már a 5x5 is gondot okoz) hiába csábít egy szép borító, vagy az égy felé vagy esetemben a tévé elé húz a szívünk. Ilyenkor persze bennem is van egy icipici bűntudat, hogy cserbenhagyom a könyvemet és a szereplők tesznek valamit, amíg a könyv csukva van. Így történt egy vasárnap este is valamikor nyáron teljesen naívan és a filmről mit sem tudva elindítottam a Stonehearst Elmegyógyintézet című filmet. Furcsán kezdődött, de nem rémisztett meg mivel nem csak könyv formátumban vonzz, ha valami sötét és beteges. Nem szeretnék kitérni a filmre és a cselekményére, mert nagyon kusza, és televan spoiler veszéllyel. Akkor jött a villámcsapás Poeval kapcsolatban amikor megláttam, hogy az egész egy Edgar Allan Poe regény mintájára készült. Persze akkor még csak elraktároztam az információt, hogy ha tetszik a film elolvasom. Tetszett. De sajnos könyvben sehol se találtam. Még mindig keresem mellesleg… Nem rég voltam könyvtárba és mivel csinálom a kihívást amiről már írtam is gondoltam keresek egy Poe verseskötetet(ha egyáltalán létezik ilyen, nem tudom) és akkor botlottam bele valami másba…

Mesekönyv vagy illusztrált „horror”?

Megakadt a szemem egy nagyobb és színesebb könyv gerincén. Kihúztam és ott a könyvtárban

majdnem sikítottam. Edgar Allan Poe: Rémtörténetek. Négy részlet található benne, illusztrálva Gris Grimly által. Persze a történetek úgy lettek kivágva, hogy értelmes maradt minden egyszerűen a közepéből vághattak ki. Emlékszem valaki belelapozott mikor nálam volt és nevetett, hogy miért olvasok én mesekönyvet. Erre én felolvastam neki egy részletet A fekete macskából („Elővéve tollkésemet mellényzsebemből, megmarkoltam szerencsétlen állat nyakát, és ráérősen kikanyarítottam egyik szemét az üregéből!”). Ennyit arról, hogy mesekönyv. Persze néhány helyen becsapósak a rajzok, de a legtöbb annyira beteg, mint Poe történetei. A történetek a maguk idejében horrornak számítottak, ma már csak groteszk művek, amik nem ijesztenek meg senkit, maximum elborzaszt vagy elvarázsol. Persze Poe korában nem volt ennyi horror, sőt internet, sem ami korlátlan tudást ad mindenki kezébe. Akkor igenis okozhatott álmatlan éjszakákat valakinek egy Edgar Allan Poe sztori.

A fekete macska

Talán a leghíresebb művel nyit a könyv. A lényeg annyi, hogy van egy alkoholista és a felesége, akik nagyon szeretik az állatokat. Van is náluk minden féle állat, és aki köré a történet épül az, nem meglepően egy fekete macska. Először főhősünk örül a macska ragaszkodásának ám egy idő után elkezdi idegesíteni. Ebből következik, hogy szép lassan a szeretet gyűlöletté alakul. Nem szeretném lelőni a poént, de a férfi börtönbe, kerül valami miatt…

A vörös halál maszkja

Részemről ez volt a legelvontabb történet az összes közül. Adott egy csapat nemes, akik egy betegség elől teljesen elzárkózva élnek egy óriási kastélyban. Persze kényelemben és luxusban egy képletes uralkodóval, Prospero herceggel. Saját maguk és a herceg szórakoztatására álarcosbált tartanak. Csakhogy a bál lesz az utolsó boldog eseményük mind a kastély falain belül, mind az életükben.

Hoppsza-béka

Na, ez egy olyan történet volt, ami pozitív befejezést és valamilyen szinten valóságosabb cselekményt kapott. Persze a szereplők itt is bizarr karakterek. A királyságban őrült emberek a miniszterek, mivel a király, aki szintén őrült olyan embereket állít a hivatalba, akik meg tudják nevettetni. A pozitív főszereplőink, Hoppsza-béka, törpe udvari bolond és partnere a szépséges Trippetta. Poe nagyon szerethette az álarcosbálokat, mert itt is rendeznek egyet és a király a bolondjától kér segítséget. Ám történik valami, amit, Hoppsza-béka meg akar bosszulni…

Az Usher-ház pusztulása

Itt találtam a legbetegesebb és legmorbidabb rajzokat. A történet eleje teljesen eltér a hihető dolgok határaitól. A főszereplőt meghívta egy nagyon régen látott gyerekkori barátja a házába, mivel beteg és hátha segít egy régi arc a gyógyulásban. Na, mármost, abban a házban mindenki beteg. Mármint fizikálisan és pszichésen is. A mindenki alatt az Usher testvérpárt értem. Nem kimondottan spoiler ha elárulom valamelyikük meg fog halni. Akkor kezdődtek a bonyodalmak…

Kinek ajánlom: Minden Edgar Allan Poe kedvelőnek és szerintem olyanoknak is jó kezdés, akik nem tudják hova rakni ezért nem akarnak „vastagabb” művekkel próbálkozni.

Értékelés:

Amit most hallgatok: Teljesen rákaptam két számra, az egyikre ismét. A másik viszont teljesen új. Kezdjük ezzel: Charlie Puth-Onecall away  

A másik szám pedig még régebben talált rám a Pretty Little Liars-os korszakomban. Most pedig újra előkerült az egyik Spotify lejátszási listám nézegetése közben. Ez pedig: The Pierces- Secret