Szerettem volna még egy kicsit húzni ezt a bejegyzést,
legalább tavasz végéig, de attól félek abból valami nagyon hosszú sült volna
ki. Gondoltam jobb ötlet ketté bontani. Azaz lesz most egy bejegyzés (ahogy a
cím mutatja) az eddigi újdonságokról, amiket beszereztem és majd egy tavasz
vége/ nyár eleje felé. Illetve amikor megint összegyűjtök egy bizonyos számú
terméket. Persze most is leírom, ahogy múltkor, hogy én nem vagyok beauty guru,
én könyvmoly vagyok, de a nézettséget látva azt szűrtem le, hogy nem rendelkezik
olyan szörnyű számmal a téli kedvences poszt, mint vártam. Természetesen a most
leírtak nagy része a Glamour napok akcióinak köszönhető, de egy pár termék
régebbről származik, és egy ilyen bejegyzésre vár.
Az első termék pedig az egyik legjobb. Az előző sikere miatt
(ami mellesleg még mindig tart) beszereztem egy más színű/ízű/illatú
ajakápolót. Természetesen ez is Baby Lips a Maybelline New Yorktól. Mikor
megvettem már a Valentin nap rég lecsengett ennek ellenére még mindig árulták
ezt a fajta különleges kiadást. Persze mindez csak otthon derült ki, amikor
kibontottam és megláttam a szívecskét a tetején. Persze nem gond mivel az
illata nagyon finom és az előzővel ellentétben könnyen lehet használni tükör
nélkül, mert épp csak egy kis fényt ad a benne található csillámok miatt. A
neve pedig: Maybelline Baby Lips Valentine 15 Pomme D'Amour
Most pedig egy termékcsaládból szeretnék bemutatni öt
terméket. Ez a márka pedig a treacle moon. Először egy tusfürdőt vettem a
márkától. Nagyon-nagyon finom illata van és teljesen hű a nevéhez (Sweet Apple
Pie Hugs) amikor használom tényleg olyan mintha egy cukrászdába tévedtem volna ...
De biztosan valami jó helyre.
Most pedig három különböző illat, két fajta kiszerelés és
egyféle formula következik. Ez pedig a testápolók családfájának kettő illetve
három tagja (nézőpont kérdése) Először a tusfürdővel együtt vettem meg az első
treacle moon testápolómat Warm Cinnamon Nights néven. Fantasztikus, ahogy
bevált. A bőröm puha és illatos, az almás pite illat fantasztikusan harmonizál
vele. Egyszóval tökéletes! Mivel ha valami jó, akkor abból minél többet
szeretnénk vettem egy kis kiszerelésű táskába valót is. Mivel akkor csak egy
illatban találtam megvettem azt. Ez az illat pedig a That Vanilla Moment
fantázianévre hallgat. Ez is teljesített akár a nagytestvére, napközben jól
esett bekenni vele a kezemet. A nagy kiszerelést már félig elhasználtam és nem
szeretnék abba a hibába esni, hogy nem jutok el a Müllerig a tényleges kifogyás
pillanatában begyűjtöttem egy újabb nagy üveggel The Raspberry Kiss néven… és
vettem belőle egy kicsit is. De nem vagyok még fanatikus (remélem).
Az utolsó fürdőszobai rituáléim alkalmával használt termék
pedig a Garnier Skin Naturals PureActive krémes bőrradírja. Az előző is
használt, de gondoltam kipróbálok valami újat és mivel a Garnierben megbízom,
erre esett a választásom. Igazság szerint még csak egyszer használtam így sokat
nem tudok róla írni. Talán annyit, hogy nagyon tiszta érzést ad miután lemostad
és nekem az illata is nagyon tetszik, valószínűleg rosszul írom körül, de egy
kis mentolos aromát fedeztem fel
benne.
Most pedig térjünk át a körmökre. Három körömlakkról írok.
Mind a három Essence. Az Essencebe csalódtam már, igaz nem sokszor, de az
elérhető árak és a jó minőségű termékek visszavarázsoltak.
Az első egy
alap/fedőlakk valamint körömerősítő is. Sokat nem lehet ragozni, de tökéletes
teljesít ott ahol, és ahogyan kell.
Csak hogy ne egyhuzamban írjak, három körömlakkról most
megtöröm egy másik körömre való termékkel. Ez pedig egy körömágy és körömápoló
olaj. Szintén Essence és szintén megfelelően használ.
Akkor most megint körömlakk. Egyszer már próbáltam egy I Love
Trends-es körömlakkot babarózsaszín pasztell színben. Ehhez képest most
hatalmasat váltottam az ezüst színű The Metal névre hallgató lakkal. De nagyon
bejött! Mivel a fekete lakkom (ami eddig a kedvencem volt) elfogyott, legalább
valami a helyébe tud lépni. Az árnyalata: 44 (rebel at heart)
Ééés újabb Essence lakk, csak ismét ugrunk egy skálányi
színt. Ez egy púderrózsaszínre száradó, No Make-Up look lakk. Tényleg nem
látszik, viszont fantasztikusan mutat a körmökön, mert természetesen
egészségesre varázsolja őket egy enyhe rózsaszín árnyalattal. Árnyalat: 01 (powdery rose)
Ennyi lett volna az aktuális beszerzéses/kedvences
bejegyzésem. Nem lett hosszú, de mégis jobb, így mint egy több oldalnyiba egy
kicsit később.
Amit most hallgatok: Charlie Puth – Left Right Left (illetve
a teljes Nine Track Mind album)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése