Ma egy olyan bejegyzéssel készültem nektek, ami egy kicsit
rendhagyóbb viszont talán egy idő után már sorozat lesz belőle. Itt arra
gondolok, hogy sikerül minden évben találnom valami hasonlót és megcsinálni.
Most természetesen a könyves kihívásról van szó. Utoljára augusztusban írtam,
azóta pedig eltelt egy pár hónap és lassan olyan mintha egy éve lett volna. A
sok új dolog bezavar. De térjünk a lényegre. Végeztem, illetve volt egy kis
csavar így a végén, ne kövezzetek meg. Nem vagyok mazochista típus, ha nem
találok semmit, amin szenvedés nélkül át tudnám, magam rágni nem olvasok olyan
könyvet. Most viszont megmutatom én mit olvastam ki eddig.
1. Egy könyv, amire egy mese alapszik (Danielle Paige:
Dorothynak meg kell halnia – KATT)
2. Egy kitűntetett könyv (Itt van a módosítás, amiről
beszéltem, sajnos nem találtam az eredeti pontnak megfelelő könyvet, így
viszont Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok kötete megfelel mivel 3 első helyet
szerzett molyon.)
3. Fiataloknak írt bestseller (Jeli Viktória · Tasnádi
István · Vészits Andrea: Időfutár 4. )
4. Egy könyv, amit nem olvastál a suli óta (William
Shakespeare: Rómeó és Júlia)
5. Egy könyv, ami a hazádban játszódik (Jeli Viktória ·
Tasnádi István · Vészits Andrea: Időfutár 5.)
6. Egy könyv, amit idegen nyelvre fordítottak (és persze
amit értesz is) (A csipkerózsika németül, körülbelül ennyit értek németül, de
az angolom erősen formálás alatt van szerintem pár hónap alatt a német
szintemet simán behoztam)
8. Egy Európában játszódó könyv (Böszörményi Gyula:
Leányrablás Budapesten – KATT)
9. Egy 150 oldalnál rövidebb könyv (Edgar Allan Poe
(illusztrált kiadás) : Rémtörténetek – KATT)
10. A New York Times egyik bestsellere (Jeff Kinney: Egy
ropi naplója 1.)
11. Egy könyv, amit idén filmesítenek meg (Ransom Riggs:
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei)
12. Egy olyan, amit mindenki ajánl (Rainbow Rowell: Fangirl
+ megjegyzés: egy barátnőm most kapta meg az én ajánlásomra és ő is oda van
érte – KATT)
13. Önfejlesztő, inspiráló könyv (Oravecz Nóra: 99
léleksimogató gondolat – KATT)
14. Egy könyv, amit egy nap alatt be tudsz fejezni (J.K.Rowling:
A kviddics évszázadai – KATT)
15. Egy könyv, amit egy híresség írt (Holly Madsion: Lenn, a
nyúl üregében –KATT )
16. Egy politikai emlékirat (Horthy Miklósné: Napló)
17. Nálad minimum 100 évvel idősebb könyv (Edgar Allan Poe:
A fekete macska – KATT)
18. Egy 600 oldalnál vastagabb könyv (Alison Weir: Lady Elizabeth)
19. Egy könyv az Oprah's Book Club listáról (Gabriel G. Márquez
: Szerelem a kolera idején)
20. Egy sci-fi (Tahereh Mafi: Ne érints)
21. Egy könyv, amit egy családtagod ajánlott ( Totth
Benedek: Holtverseny, a keresztanyukám
nyomta a kezembe, a mai napig hálás
vagyok neki – KATT)
22. Egy képregény (Agatha Christie: Tíz kicsi néger,
képregény változat)
24. Egy olyan könyv, aminek, a főszereplőjének az a
foglalkozása, ami neked (Holly Smale: Geek Girl 3)
25. Egy könyv, ami nyáron játszódik (Lauren Oliver: Tünékeny
lányok – KATT)
26. Egy könyv, illetve annak előzménye (James Dashner:
Halálkúra/ Halálparancs)
27. Egy könyv, amiben egy rejtélyes gyilkosság is szerepel (Lakatos
Levente: LoveClub – KATT)
28. Egy humorista könyve (Tina Fey: A NagymeNő – KATT)
29. Egy disztópia (Jeli Viktória · Tasnádi István · Vészits
Andrea: Időfutár 6.)
31. Egy verseskötet (Faludy György: Elfeledett versek)
32. Az első könyv, amit meglátsz a könyvesboltban (Jodi
Picoult: A nővérem húga – KATT)
33. Egy klasszikus 20. századi könyv (J.K.Rowling: Harry
Potter és a bölcsek köve)
34. Egy könyvtári könyv (Nicholas Sparks: Kedvesem)
35. Egy önéletrajz (Stephen King: Az írásról, rendben nem
hivatalos önéletrajz, de elég sok
vonatkozás van benne)
36. Utazásról szóló könyv (J. A. Redmerski: A soha határa –
KATT)
37. Egy könyv, mely egy olyan kultúráról szól, amit még nem
ismersz (Tish Jett: Mindig sikkesen!)
38. Szatírikus könyv (Rideg Sándor: Indul a bakterház)
mivel Angliába vagyunk, ami egy sziget,
persze lehet kötekedni, nem vagyok térképész így lehet, hogy nem teljesen
helyes, de szerintem a kihívás elbírja - KATT)
Amit még olvastam
Kordos Szabolcs: Eszem-iszom, Hungary! , Lakatos Levente: A
tiltás gyönyöre, Szerelem zokniban, J. K. Rowling - Jack Thorne - John Tiffany:
Harry Potter és az elátkozott gyermek, Rainbow Rowell : Eleanor és Park
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése