Horváth Péter: Szerelem első vérig

„Mi a baj Fügedi? Csak nem szerelmes, édes gyermekem?A szerelem elveszi az erőt, aláássa az egészséget.Cudar egy dolog…”

A könyvről

„Bevallom, sokáig gondolkoztam azon, megírjam-e ezt a könyvet, hiszen bizonyos motívumai, alakjai korábbi prózai munkáimban láttak először napvilágot. Ha az ember filmet ír, elorozhatja magától a saját motívumait, hogy egy egészen más természetű anyagba beépítse őket, no de novellából novellát, regényrészletből regényrészletet fabrikálni mégiscsak megfontolandó. A Szerelem első vérig című filmet – amelyet Dobray György barátommal közösen rendeztem – nagyon sokan szerették (és nagyon sokan nem szerették), mindenesetre több mint egymillióan nézték meg. Ez a tény azt jelzi számomra, hogy kell ebben a tinédzser love storyban lennie valaminek, ami állásfoglalásra késztette a fiatalok százezreit. Úgy döntöttem tehát, talán mégsem lesz érdektelen, hogy most prózai formában is közreadom ezt a történetet, hogy miközben az olvasók újraélik fordulatait, bepillanthassanak a látványos, szórakoztató képek mögé is.” (Az író)

Egy könyv az első szerelemről. Nem gondoltam, hogy sok újat fog adni, mivel annyi ilyen könyv van a piacon. Viszont tetszett a borító és nem tudtam otthagyni 1300 forintért. A filmet nem láttam, de nagyon örülök, hogy megvettem. Sokat nyújt és elgondolkoztat, ám ezek mellet ki is kapcsol. A hangulatomra is nagy befolyással bírt, bár azt nem tudom, hogy pontosan hogyan. Egyszerre akarok sírni és nevetni, fáj is és nem is. Eddig azt gondoltam az én első „tini-szerelmem” már megvolt. De Horváth Péter szerint az nem olyan. Az ő felfogásában az első szerelem olyan, mint egy vihar. Egyszer csendes majd pillanatok alatt átalakul pusztító orkánná. Úgy néz ki a könyv enyhén drámaivá is tesz.

Egy kicsit felszínesen kezdem a borítóval. Ahogy mondtam, a borító fogott meg, azon belül is a cím rész. A betűtípus illik a könyvhöz kellőképpen szabálytalan. Alatta a kép, csak úgy magában nem tetszene, egyáltalán nem így képzeltem el egyik szereplőt se, de valamilyen okból a teljes borító az egyik kedvencem lett. Nézegettem a régebbi kiadásokat is, amik szintén szépek, de nekem ez nyerte el leginkább a tetszésemet.

A történet egyszerű, és ha jobban belegondolok nem is olyan pörgős, mint általában a hasonló könyvek, ezt annak tudom be, hogy régebbi. Viszont ez egyáltalán nem a hibája, sokkal inkább erénye a könyvnek. Fent tudja tartani az érdeklődésemet kevés eseménnyel, követhető történetvezetéssel is. Ez részemről egy jó nagy piros pont.

Ágota és Füge szerelmét követhetjük nyomon. Tökéletesen jellemző rájuk a viharos szerelem. Kisebb nagyobb bukkanókkal élik meg mindketten. Más családi háttér, más világnézet. Két különböző ember. Nagyon tetszett még, hogy meg lett említve a könyvben, hogy az elején észre se vették egymást az osztályban. Valamint, hogy nem a történet elejébe csöppenünk bele, hanem már abba az időszakba, amikor már nem csak annyiból áll, hogy egymást nézik az órákon.

A könyv legeslegnagyobb pozitívuma, hogy mennyire valóságos. Az emberek, akik lehetnének akár a szomszédjaink is. Az emberek, akik akár lehetnénk mi is. A problémák valamint a reakciók is tökéletes összhangban vannak. A két főszereplő se a tipikus filmes hős. Nem népszerűek, nem gyönyörűek és nem cselekednek úgy, ahogy azt mindenki elvárja tőlük.

Viszont az érződik, így kereken harminc év elteltével, hogy más világ volt. Akkor egy tanár-diák viszony (természetesen romantikus érzelmekkel telire gondolok) sokkal nyíltabban volt kezelve, mintha teljesen elfogadható lenne, mert a diák hivatalosan nagykorú. Látszódik ez még a szülők viselkedésén, amikor egy lány, ha nem volt ártatlan nehezen fogott férjet, vagy már megvolt neki csak várni kellett az érettségiig.

A szereplők és a nézeteik, a valóvilághoz hasonlóan, eltérőek. Ami az egyik fiúnak még belefér, a másiknak nem, a harmadik meg egyenesen elítéli. A lányoknál és a szülőknél ugyanez. Pont ettől telik meg a könyv élettel és színnel.

Amit megtanultam a könyvből, hogy létezik olyan első szerelem, ami tényleg utolsó is lesz. De ritka és meg kell becsülni. Nem olyan, mint a filmekben, hogy akkor nem látsz senkit soha többé. Vagy, hogy nem tudod megbántani. Szimplán csak annyi, hogy meg tud bocsátani egymásnak a két ember.

Amit megtudtam magamról, hogy a magyar írók (és költők) annál jobban lenyűgöznek minél jobban megismerem őket. Ennek pedig nagyon örülök. Most már egyre inkább tágítom az ismereteimet ebbe az irányba is.

Kinek ajánlom: Korombelieknek mindenképp, tanulságos olvasmány.

Értékelés:

Amit most olvasok: Semmi, mert most fejeztem be ezt…