Coco Chanel avagy a divatnagyasszonya megszabadította a nők
ezreit a súlyos kalapoktól és a szoros fűzőktől. Nem azt mondom, hogy nélküle ezek még ma is meglennének,
mert korának nem csak ő volt a kiemelkedő alakja. Nagy versengést folytatott az
Yves Saint Laurent céggel és magával a tervezővel is. Mindkét cég azt a vonalat
vitte tovább, amelyet maga Coco alkotott csak Yves vitt bele egy kis fiatalos
frissességet fiatal lévén. De a bejegyzés nem Yves Saint Laurent életét követi nyomon,
hanem azt a nőt, aki mert férfi zakót hordani abban a korban, amikor már a
fekete is valamilyen szinten bűnnek számított. Kezdettől a végig fogom leírni
Gabriella Chanel életének fontos mérföldköveit és szereplőit.
Gabriella Bonheur Chanel néven született 1883. augusztus 19-ben Saumur városában. Vándorkereskedő és
varrónő szülei nem tudtak gyermekeik számára olyan életet biztosítani, ami lehetővé
tette volna azt, hogy Gabriella már akkor kibontakozhasson. Édesanyja halála
után édesapja a lányokat egy zárdába a fiúkat egy tanyára „száműzte”. Gabriella
akkor még alig volt 12 éves. Ott töltött 6 évet ezután kitanulta a varrónői
szakmát és babaruhák varrásával foglalkozott.
„Ki látta a kis Cocot?”
A világ nem úgy ismeri, hogy Gabriella Chanel, hanem a híres
Coco becenéven. A történethez
hozzátartozik, hogy miután úgy döntött a varrás
helyett az éneket választja a színpadon ez a dal tette a leghíresebbé. Innen
jött a Coco becenév.
Első párja Étienne Balsan a
társadalmi rétegek tetején mozgó hivatalnok indította el a pályán. Az apácák
mellett ő inspirálta Cocot. Állítólag még Étienne kalapjait és zakóit is
hordta. Nem lenne meglepő a korai kreációit elnézve. Nagyon szerette a sötétebb
színeket. Barna, fekete, néha bordó. Ezek mellé még egyenes és egyszerű vonalak
társultak. Így számolt le a hatalmas tollas, selymes, brokátos kalapokkal és a
még nagyobb szoknyákkal. Étiennel a kapcsolatuk pár hónapig tartott.
Ezután
jött az igazi szerelem Arthur Capel személyében.
Tudom kicsi wikipédiás lett. Azt is tudom, hogy nagyon sok
embert nem érdekel. Viszont abban reménykedem, hogy sok embert igen. Remélem
tetszett és nem baj, hogy kicsit később raktam fel a tervezettnél!
“Nem értem, hogy
tud egy nő kilépni a házból anélkül, hogy egy kicsit rendbe tenné magát –
legalább udvariasságból. Ki tudja, talán aznap találkozik a végzetével. Ha így
alakul, a legjobb, ha a lehető legcsinosabb a végzetnek.”
Tök jó bejedzés lett...ügyi vagy
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, köszönöm! Remélem hamarosan én is látok valami újat nálad ;) .
Törlés