Az egyik bejegyzésemben utaltam rá, hogy lesz egy ilyen book
tag ami az én kis buksimból pattant ki. Nos, itt van remélem tetszik. A taggel
kapcsolatos dolgokat a tag alatt találod. A cím tudom nem az igazi, de angolul jól hangzik nem?
1.Bella és Edward
(Egy könyv, ami régen tetszett, de mára kicsit
unod/megváltozott a véleményed)
Ide a Mentsük meg Júliát gondoltam. Régen a kedvencem volt,
de már kinőttem belőle. Oké csak pár év telt el, de akkor se nekem íródott kor
szintjén. A könyv varázsát sem érzem már igazán, de attól még nem rossz. Sőt,
még mindig nagyon jónak tartom csak nem nekem, illetve nem most.
Először
is megmagyarázom a kérdés és a pár kapcsolatát A
kedvenc idézetem a Harry Potterből róluk szól:
„Lily? Ennyi év után is?
Örökké!”
Örökké!”
A párbeszéd Dumbledor és Piton között zajlott le és erről
jutott eszembe, hogy Piton nem felejtette el Lilyt sem.
Ami a könyvet illeti, ide én a Váratlan utazást írnám. Az
volt az első könyv, amit barátoktól kaptam a szülinapomra (konkrétan egytől nem
több embertől) és már ott el akartam kezdeni, de ugye az „illetlenségnek számít,
ha a szülinapos olvas, miközben Őt ünneplik”.
3. Rómeó és Júlia
(Egy örök klasszikus)
Nem szorul különösebb
magyarázatra. Elfújta a szél.
4.Peeta és Katniss
(Egy könyv, amiről nem gondoltad,
hogy tetszeni fog, de kellemesen csalódtál)
Nagyon rövid könyvecske, egy
napos, de nehezen álltam neki, mivel a könyv anyukámé és Ő nem volt oda érte.
Ez a könyv pedig Pallavinczi Zita Egy őrült őrgrófnő naplója című könyve. A könyv
igazából amolyan életrajz szerű, de regény formában és regény tulajdonságokkal.
Én úgy voltam vele, hogy nem rossz gyenge kis olvasmány, ha van egy napod, amin
nem akarsz semmit se csinálni.
5.Maxon és America
(Egy könyv, amiben a barátokból
szerelmesek/házasok lettek.)
Ezen a páron gondolkodtam a legtöbbet. Volt egy csomó sablonosabb ötletem, de ezt ítéltem meg a legkevésbé
szokványosnak. Annyira egyszerű és általános, hogy sehol se látom. A választott
könyv pedig nem más, mint Jamie Mcguire Gyönyörű sorcsapás című könyve a
trilógia további két részével együtt. A barátként induló pár pedig egyértelműen
Abby és Travis.
(Egy könyv, ami
után nagyon szomorú voltál)
Először a „depis”
jelzőt akartam írni. De az nem lett volna túl, hm… elegáns? Tehát a könyvre visszatérve ide rögtön tudtam
mit választok. Harry Potter és a Halál ereklyéi. Nagyon nehéz szívvel olvastam,
mivel akkor már biztos volt, hogy nem lesz több könyv. Talán a végén el is
érzékenyültem. Soha nem sírtam még egy darab könyvön, se de ennél közel álltam
hozzá.
7.Daisy és Gatsby
(Egy könyv, amiben volt egy hazugság, ami már neked is sok
volt)
Ide is tartozik egy kis magyarázat azoknak, akik nem
olvasták a Nagy Gatsbyt. Személy szerint én Daisy és Gatsby kapcsolatát hazugnak
tartom. Persze nem Gatsby részéről.
Tehát a könyv, Hopeless. Tele van, fordulattal ezért nem
szeretném taglalni, de valami fantasztikus! Ha csak nem vagy látnok, vagy
Collen Hover akkor nem igazán fogod az utolsó oldalakig kitalálni a
végkifejletet.
A taget nem sajátítom ki, de nem is jelölök meg senkit.
Szabadon elvihető csak, kérlek, említsd meg, hogy honnan van! Akár kommentbe is
szívesen elolvasom a listádat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése