2016. szeptember 27., kedd

Könyves Haul - Kezdő

Öröm-boldogság, megjött a könyvcsomag, amit rendeltem, ezért gondoltam tartok nektek egy kis mini hault. FIGYELMEZTETÉS, ERŐS BÖSZÖRMÉNYI GYULA TÚLADAGOLÁS. Mindezek mellett kaptok néhány utalást a jövőre nézve, és igen sok köze van az itt található könyvek valamelyikéhez ;) Most hogy rápillantottam, hogy nincs is annyi Böszörményi könyv, mint gondoltam… Nem baj, még mindig tartja az előnyt a többi íróhoz képest.


Lauren Oliver – Tünékeny Lányok
A könyvről pont az előző bejegyzésemben áradoztam, ha érdekel KATT. Nagy gondban voltam, amikor megvettem, mert már kinéztem egyszer, de nem vettem meg és általában félek, hogy ha egy könyv nem tetszik elsőre, akkor hiába veszem meg, úgyse olvasom el. (Jártam már így, a polcomon csücsül egy könyv, amit szinte biztos, hogy nem veszek kézbe)

Böszörményi Gyula – A Rudnay gyilkosságok (Ambrózy Báró esetei 2.)
Még feldolgozás alatt, így írni nem tudtam róla, de már most tetszik. Böszörményi Gyula egyszerűen nem tud csalódást okozni. A sorozat első kötetet nagyon tetszett, de arról már készül a bejegyzés így nem lőném le a poént.

Böszörményi Gyula – Beretva és Tőr (Ambrózy Báró esetei 2,5)
Hogy miért rendelem meg, ha még a második kötetet se olvastam? Ráadásul csak 87 oldal utószóval együtt?  Nos, tudom, hogy tetszeni fog a második rész, és ez jó kiegészítése lesz. Plusz belefér egy délutánba így még annyi időt se vesz el, hiába kiegészítő kötet. Ezzel együtt már csak az új csomagban érkezett könyvek vannak.


Rácz-Stefán Tibor – Fogadj el!
A történetről igazából nem tudok sokat mondani. De azt tudom, hogy akiktől kérdeztem oda voltak érte. Viszont nem feltétlenül magamnak rendeltem… Még annyit elöljáróban, hogy rajta van a 18-as karika, talán jogos, talán nem, de a kritikák alapján, amiket olvastam a 16-ot súrolja.

Sarah MacLean – A csábítás kilenc szabálya ( A csábítás kilenc szabálya 1.)
Ez a könyv volt a meglepetés. A könyvmolyképzőnek volt egy fantasztikus akciója. Kértél egy kódot, és ha rendelésnél felhasználtad kaptál INGYEN (hangsúlyozom: INGYEN KÖNYV) egy teljesen random aranypöttyös könyvet. Szóval így került ide ez a könyv, szintén szemeztem már vele, de nem voltam elég bátor (?), hogy meg is vegyem. Talán tovább is adok rajta…


Ennyi lett volna a mai kis villám bejegyzés, remélem tetszett satöbbi. Ha leszűrted a lényeget az utalásokból (nem tudom mennyire voltam átlátszó) akkor jó, és nem ez most nem áprilisi tréfa szeptemberben. Ha nem akkor se aggódj, hamarosan mindenről tökéletesen értesülsz, időben!



Amit most olvasok: Böszörményi Gyula – A Rudnay Gyilkosságok

Amit most hallgatok:  Teljes rákattanás a karácsonyi számokra… Egyébként nem vagyok ám fura…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése